A még tavasszal Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat által meghirdetésre került „Légy aktív részese a Zöld Múzeum szerkesztésének" pályázat november 30-án, tegnap ért véget. Az elmúlt hónapok során a lelkes diákok, pedagógusaik segítségével számos pályaművet nyújtottak be.
Mindegyik kiírt kategóriában (ökoszisztémák, zöld energetika és építészet, zöld társadalom) érkeztek pályázatok. Leginkább a természetes, közelebbi vagy távolabbi környezetünk bemutatására alkalmas ökoszisztémák kategória ihlette meg a diákságot, de a fent említett három kategórián kívüli, egyéb pályamunkák is szép számban érkeztek, amelyre a pályázat szintén lehetőséget biztosított. Nemcsak írások és fotósorozatok, de videók és modellek is készültek.
Az elbírálás során szoros versenyre lehet tehát számítani - ezt a kerületben felállított szakértő zsűri végzi majd. A résztvevők egy ünnepélyes díjátadó keretében díszoklevélben, a kategóriák legjobbjai tárgyjutalomban részesülnek. Minderre már az újévben, reményeink szerint január-februárban kerül majd sor - két másik kerületi pályázattal (a december végén lejáró fotó- és plakátpályázattal) egybekötve. Az időpontról és a helyszínről a későbbiekben portálunkon tájékoztatjuk a nagyérdeműt.
A kerületi iskolák közül külön köszönetet szeretnénk mondani a Karinthy Frigyes Gimnáziumnak, a Kandó Téri Általános Iskolának, a Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskolának, valamint a Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskolának aktivitásukért. Szintén több izgalmas pályaművet küldtek be a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulói - az intézmény a nemrégiben a 18. kerület és Csongrád városa között létrejött környezeti együttműködés keretében vehetett részt a pályázaton.
A pályaművek az eredményhirdetés után felkerülnek a Zöldmúzeum portálra, így a nagyközönség számára is elérhetővé válnak. Addig is érdemes azonban a virtuális ökomúzeumon barangolni, hiszen több mint 80 új kiállítási tárgy került fel az idei évben.