Az Öko-Aktivisták olyan diákok, akik önként vállalják ezt a missziót, akik felelősséget éreznek az élhető környezet megvalósításában, akik akarják, és képesek is a környezetüket a megfelelő irányban nevelni.
Példát mutatnak a környezetükben, környezettudatosan élnek, és tanítják a környezettudatosságot. Részt vesznek az ICI Meteorológia és Meteo Klinika ill. az Önkormányzat által szervezett rendezvényeken, illetve a civil szervezetekkel együttműködve, vezető és példamutató szerepet töltenek be, az iskolájuk környezetvédelmi programjaiban rendszeresen együttműködnek az iskolájukkal.
Az eddigi sikereinket képgalériánkban nézheted meg.
Kik lehetnek Öko-Aktivisták?
Azok a diákok jelentkezhetnek, akiket az iskolájuk, érdeklődésük, rátermettségük, vagy közösségi munkájuk alapján javasol. 10 éves kor feletti gyerekeket várunk, akik képesek önállóan a feladatok elvégzésére. Természetesen fontos a kötelességtudat, így ezeknek a diákoknak a tanulmányi átlaguk nem lehet 3,5 átlag alatt.
A diákokat regisztráljuk az Öko-aktivista hálózat tagjaként, ellátjuk logós pólóval, amit a rendezvényeken kell viselni.
Az Öko-Aktivista diákok év végén a közösségért végzett munkájukért elismerést kapnak.
Az iskolák szerepvállalása
Az iskolák fontos szerepet töltenek be ennek a mozgalomnak a működésében.
2011 évben bővítjük a tagjaink létszámát, így minden kerületi iskola csatlakozására számítunk. A kerületi iskolákból várunk önkéntes alapon a fent megjelölt követelményeknek megfelelt diákok jelentkezését. (iskolánként 2-3 főt).
Az Öko-Aktivisták feladatai
1. Az iskolai környezetvédelmi programokon segítenek a szervezésben, és a lebonyolításban. Mindenki a saját iskolájában végzi el a feladatot, a szaktanárok irányításával.
2. Az erdei és nyári táborok környezetvédelmi programjaiban részt vesznek
3. Erdei akadályversenyen aktív szervezői részvétel, valamint az akadálypályán, az akadálypontokon, mint feladat őr is részt vesznek.
4. Öko - sátor programokban részvétel (majális, gyermeknap, szeptember feszt stb.), ezek az ICI Meteorológia - Meteo Klinika szervezésében bonyolódnak az Önkormányzat együttműködésével.
5. Önkormányzat által szervezett környezetvédelmi programokon való aktív részvétel, az iskolai kontaktszemélyt keressük, és ő jelöli ki a résztvevő gyerekeket.
6. Az ICI- Meteorológia által biztosított környezetvédelmi és meteorológiai programokhoz az iskola aktivistái nyújtanak segítséget.
Hogyan lehet jelentkezni?
A marianna.banhegyi@icicom.hu email címen lehet jelentkezni. A regisztrációhoz a következő adatokra van szükség:
1. A diák neve
2. A diák életkora
3. Melyik osztályba jár
4. A diák elérhetősége, email, telefon
5. Az iskola neve
6. Az iskola szaktanárának neve, és elérhetősége
A regisztrációt csak a tanároktól fogadunk el.
További információ:
Bánhegyi Marianna
06/70 469 9903